- Ki vagyok rúgva, igaz?
Tudtam, hogy ez lesz a vége.
Elvégre is, senkinek sem kifizetődő, ha az alkalmazottja obszcén szavakkal dobálózik a vendégtéren.
Még ha nyomós oka is van rá.
- Máris szedem a cuccom. - mondtam beletörődve a dologba, elvégre teljesen feleslegesnek láttam kitartani az érveim mellett. Úgysem mennék most velük semmire.
Ráérősen indultam az öltöző felé, miközben az járt a fejemben, hogy mi lesz így velem.
Mély levegőket vettem és fújtam ki, az úton a személyzeti helyiségig.
Ott aztán felkaptam a fekete szövetkabátom a vállamra, a kötényemet pedig hanyagul bedobtam az öltözőszekrénybe. Úgy voltam vele, felesleges hajtogatnom, ha már úgysem lesz rajtam többet.
Hazafelé igyekeztem mindennemű önsajnálatot kitörölni a fejemből.
Megjelent előttem a nappalim asztalán heverő temérdek befizetetlen számla képe, ami folyton- folyvást megvilágította a helyzet súlyosságát.
Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a vizuális effekteket, és elhatároztam, hogy ideje kirúgni a hámból és nem törődni semmivel egy este erejéig, hiszen a problémákon nem rágódni kell, hanem megoldást keresni rájuk.
És semmi gond nincs vele, ha a megoldáskeresést elnapoljuk egy kicsit.
Fél órával a hazaérkezésem után, egy bárban ülve iszogattam a koktélomat, és vártam, hogy horogra akadjon valaki akivel beszélgetni is tudok amíg a barátnőm ideér.
Igazából nem bántam volna, ha az a valaki hímnemű lesz, de teljesen mindegy, ugyanis akkor senkinek sem állt szándékában odajönni hozzám.
Ha egyedül szerettem volna lenni, akkor viszont egészen biztosan engem talált volna meg minden második férfi.
Ilyen ez, Murphy törvényei mindenki életében jelen vannak a megfelelő pillanatokban.
Türelmes voltam, a koktél amúgy is annyira finom, és ütős volt, hogy semmiképpen sem akartam magára hagyni.
Igazából, a harmadik után már spontán leszartam az egészet ami miatt idejöttem.
Nyugtáztam magamban, hogy megelégszem ennyivel, nem kell nekem társaság, ha itt az alkohol, amikor valaki egy szempillantás alatt levágódott mellém.
Egy röpke pillanatra ránéztem, de el is kaptam a fejem, hogy a malibu koktélnak szenteljem az összes figyelmem, ami az eddig próbáltak közül a legjobb búfelejtőnek bizonyult.
Bárgyún mosolyogva néztem a pultos lányra, és meglöttyintettem a poharamban lévő kortynyi italt, ő pedig bólintva jelezte, hogy máris készíti a következőt.
Próbáltam mellőzni a dolgot, de egyre jobban nyugtalanított az érzés, miszerint az a valaki mellettem, aki minden bizonnyal egy férfi, bámul engem.
Az Istenért is! Szólaljon meg, ha akar valamit, de ne bámuljon!
Összevontam a szemöldököm, pont abban a pillanatban amikor a pultos elém rakta az újabb pohár italt.
Mielőtt belekortyoltam volna, oldalra néztem, de már senki sem ült mellettem.
- Baj van? - reagált a furcsa arckifejezésemre a barátnőm, aki éppen akkor érkezett.
- Nem, csak hirtelen furcsa érzésem támadt. - feleltem ordítva, hogy elnyomjam a hangos zenét.
- Oké, szóval a fura érzésed miatt kellett tizenöt perc alatt komplett partycuccba vágnom magam?- nézett rám fintorogva és leült.
Pont oda, ahol az a srác volt.
- Kipenderítettek az étteremből. - közöltem vele közömbösen.
- A tegnapi miatt? - kérdezett vissza.
- Igen.
- Tök gáz ez a nap nekem is. - hőbörgött. - George dobott.
- Fasza. Szerintem igyál valamit, mert az előbb láttam valahol a tömegben. - figyelmeztettem. - Totál csőd ez a nap.
- Én inkább kitáncolnám magamból a bánatom.- felelte makrancosan, miközben a haját átdobta a válla felett. - Jössz?
Megráztam a fejem, és felmutattam a teli poharam.
- Nocsak - vigyorodott el. - Azért csak óvatosan! - mondta nevetve, és már el is tűnt a tömegben ritmusra mozgó sziluettek közt.
Nekem is fura ez az egész, de olyan volt, mintha valaki a bárszékhez ragasztott volna arra az estére.
Pár perc, és jópár korty után ismét ugyanaz a furcsa érzés kerített hatalmába, amit azelőtt érzékeltem, hogy Lottie megjött volna.
Valaki megint mellém ült, és most is bámult.
És azt hitte csak mert napszemüveg van rajta, nem veszem észre.
A félhomályban nem annyira sikerült kivennem az arcát, de göndör haja volt, jó pólója, és nálam sokkal jobban el volt ázva a piától.
Rám mosolygott, én jólnevelten visszamosolyogtam, miközben egy hajtincset a fülem mögé tűrtem és alig észrevehetően kicsit felé fordultam.
Az illető még pár idegesítő másodpercig vigyorgott, amitől kissé hülyének tűnt, és már fordultam is volna el tőle, amikor az egyik kezével, részeg, koordinálatlan mozdulatokkal feltolta a szemüvegét, rajtam pedig átfutott a felismerés.
Matty Healy
Az a fajta srác, akit mindig elsőként látsz meg, ha egy szombaton úgy döntesz, hogy leugrasz a város éppen legfelkapottabb szórakozóhelyére.
Legurítasz pár italt, hogy enyhítsd az önsajnálatod, elszívsz néhány cigit, amit félúton a kezedbe nyomott valaki, akit nem is ismersz, és közben végig az az arc bámul a képedbe, amiről akkor sem fagy le a mosoly, ha valakinek komoly életcélja egy jól irányzott karlendítéssel letörölni azt a helyéről.
Matty szinte az összes órájáról hiányzott, ami hétfőre vagy péntekre esett.
Hétfőn általában sosem volt beszámítható állapotban, úgyhogy inkább meg sem próbált szociológia dolgozatokat beadni ilyenkor.
Pénteken zenekari próbái voltak, amiket viszont meglepően komolyan vett. Ilyenkor egy egész napon át hangolódott a punk-rockra.
Nem is bírta sokáig a gimit.
Később kávézókban meg telefonközpontokban dolgozott, bár az átbulizott hétvégék rá gyakorolt hatásai miatt oda is mindig jelentős késéssel érkezett, így a főnökei..
Mondjuk úgy, nem igazán voltak elragadtatva. A lányok annál inkább.
- Szia. -köszönt.
Legalábbis nagyon úgy tűnt, mert a hangzavartól csak a szájáról meg a testbeszédéről tudtam leolvasni.
Közelebb húzódott mikor meglátta az értetlenséget az arckifejezésemen, és szinte az arcomba kiabálva folytatta, hogy biztosan értsem is, amit mond.
- Igazán nem akarom rabolni az időd, meg mocskosul részeg is vagyok, de..- felemelte a mutatóujját, mintha épp kivárna valamit, aztán folytatta. - van kedved énekelni?
Szánakozóan sóhajtottam egyet, és megráztam a fejem, mire elfordult, kikért magának egy whiskey-t, lehúzta és visszafordult hozzám.
- Akartam még valamit mondani, de biztos, hogy kibaszottul hülyének néznél. - harsányan felnevetett, és ennek hatására majdnem leesett a székről, mindeközben pedig próbálta úgy kifejezni magát, hogy komolyan vegyem.
Irtó szánalmasan nézett ki, de valamiért egy kicsit mégis volt benne valami vonzó, amit mindig éreztem.
- Te hallod magad? - kérdeztem vissza szinte azonnal.
- Te hallottál engem az előbb? - nézett rám szórakozottan.
- Na, jó. - adtam be a derekam, tettetett érdeklődéssel. Essünk túl rajta. - Mit akartál mondani?
- Oké. - vett egy mély levegőt. - Szóval, évek óta keresek egy lelki társat, és esküszöm, komolyan mondom, te vagy az akit keresek.
Felnevettem.
- Oké, akkor most még egyszer rákérdezek: Te hallod magad? És mennyi italt ittál?
- Egy keveset.
- A kevés nálad mennyit jelent?
Lenézett az ölbe ejtett kezeire, és fontolgatva számolni kezdett.
- Egy pár pohárral, úgy nyolc.- mosolygott, és közelebb hajolt. - De lehet kilenc.
Ekkor csapott meg az illata. Cigifüst, frissen mosott ruha illat és valami erős, fűszeres parfüm.
Iszonyú jó illat volt, és áradt belőle.
- És te mennyi koktélt ittál már?- szakított bele a gondolataimba.
- Négyet.- válaszoltam, közben a szemébe néztem, mire úgy nézett rám, mintha töprengne valamin, ami épp most jutott az eszébe.
- Ismerős vagy nekem. - méregetett összeszűkített szemekkel.
Már nem is tűnt olyan részegnek.
- Emma vagyok. - nyújtottam kezet. - 3 évig rólam másoltad a francia házit.
Tágra nyíltak a szemei. Láthatóan eléggé meglepődött, és mintha kicsit zavarban lett volna. Kezetráztunk egy nagyon kínos pillanatig.
- Igazából..- mondta félénken - Soha nem emlékeztem a nevedre.
- Nem voltam elég érdekes, hogy megjegyezd.- mosolyogtam.
Egyetértően bólogatott.
- A helyzet az, hogy nekem most sürgős dolgom van, de a vendégem vagy a következőre. - felállt a székéről, két kézzel elsimította a szemébe lógó fürtöket, odaszólt valamit a pultosnak, aztán készült elindulni, ha jól láttam a mosdó felé.
Rápillantottam, és koccintásra emeltem a poharam.
Egész éjjel ő járt az eszemben. Volt benne valami furcsa.
Soha nem mertem volna bevallani magamnak, de kíváncsivá tett.
Hétfőn általában sosem volt beszámítható állapotban, úgyhogy inkább meg sem próbált szociológia dolgozatokat beadni ilyenkor.
Pénteken zenekari próbái voltak, amiket viszont meglepően komolyan vett. Ilyenkor egy egész napon át hangolódott a punk-rockra.
Nem is bírta sokáig a gimit.
Később kávézókban meg telefonközpontokban dolgozott, bár az átbulizott hétvégék rá gyakorolt hatásai miatt oda is mindig jelentős késéssel érkezett, így a főnökei..
Mondjuk úgy, nem igazán voltak elragadtatva. A lányok annál inkább.
- Szia. -köszönt.
Legalábbis nagyon úgy tűnt, mert a hangzavartól csak a szájáról meg a testbeszédéről tudtam leolvasni.
Közelebb húzódott mikor meglátta az értetlenséget az arckifejezésemen, és szinte az arcomba kiabálva folytatta, hogy biztosan értsem is, amit mond.
- Igazán nem akarom rabolni az időd, meg mocskosul részeg is vagyok, de..- felemelte a mutatóujját, mintha épp kivárna valamit, aztán folytatta. - van kedved énekelni?
Szánakozóan sóhajtottam egyet, és megráztam a fejem, mire elfordult, kikért magának egy whiskey-t, lehúzta és visszafordult hozzám.
- Akartam még valamit mondani, de biztos, hogy kibaszottul hülyének néznél. - harsányan felnevetett, és ennek hatására majdnem leesett a székről, mindeközben pedig próbálta úgy kifejezni magát, hogy komolyan vegyem.
Irtó szánalmasan nézett ki, de valamiért egy kicsit mégis volt benne valami vonzó, amit mindig éreztem.
- Te hallod magad? - kérdeztem vissza szinte azonnal.
- Te hallottál engem az előbb? - nézett rám szórakozottan.
- Na, jó. - adtam be a derekam, tettetett érdeklődéssel. Essünk túl rajta. - Mit akartál mondani?
- Oké. - vett egy mély levegőt. - Szóval, évek óta keresek egy lelki társat, és esküszöm, komolyan mondom, te vagy az akit keresek.
Felnevettem.
- Oké, akkor most még egyszer rákérdezek: Te hallod magad? És mennyi italt ittál?
- Egy keveset.
- A kevés nálad mennyit jelent?
Lenézett az ölbe ejtett kezeire, és fontolgatva számolni kezdett.
- Egy pár pohárral, úgy nyolc.- mosolygott, és közelebb hajolt. - De lehet kilenc.
Ekkor csapott meg az illata. Cigifüst, frissen mosott ruha illat és valami erős, fűszeres parfüm.
Iszonyú jó illat volt, és áradt belőle.
- És te mennyi koktélt ittál már?- szakított bele a gondolataimba.
- Négyet.- válaszoltam, közben a szemébe néztem, mire úgy nézett rám, mintha töprengne valamin, ami épp most jutott az eszébe.
- Ismerős vagy nekem. - méregetett összeszűkített szemekkel.
Már nem is tűnt olyan részegnek.
- Emma vagyok. - nyújtottam kezet. - 3 évig rólam másoltad a francia házit.
Tágra nyíltak a szemei. Láthatóan eléggé meglepődött, és mintha kicsit zavarban lett volna. Kezetráztunk egy nagyon kínos pillanatig.
- Igazából..- mondta félénken - Soha nem emlékeztem a nevedre.
- Nem voltam elég érdekes, hogy megjegyezd.- mosolyogtam.
Egyetértően bólogatott.
- A helyzet az, hogy nekem most sürgős dolgom van, de a vendégem vagy a következőre. - felállt a székéről, két kézzel elsimította a szemébe lógó fürtöket, odaszólt valamit a pultosnak, aztán készült elindulni, ha jól láttam a mosdó felé.
Rápillantottam, és koccintásra emeltem a poharam.
Egész éjjel ő járt az eszemben. Volt benne valami furcsa.
Soha nem mertem volna bevallani magamnak, de kíváncsivá tett.
